Értékesítési szempontból a Galeco elsősorban PARTNERSÉGET jelent. A partnerség az eladó – vevő kapcsolatban számunkra azt jelenti, hogy a vevő esetleges problémái egyben a mi problémáink is. Tevékenységünket ezen elv szerint végezzük. Második alapvető értéknek az ÖNÁLLÓ GONDOLKODÁST tekintjük. Minden egyes esetet, minden egyes vevőt és minden egyes helyzetet külön-külön értékelünk, hiszen mindenkinek lehetnek egyedi szükségletei és elvárásai. Ezeket meghallgatjuk és - a sematikus gondolkodást mellőzve – keresünk megoldást. Ezáltal egyben eleget teszünk az önnaegvalósítás belső igényének is. A harmadik fontos érték a MUNKÁBÓL FAKADÓ ÖRÖM. Igen, a munka - kötelesség, de nem szükségszerű, hogy kényszerű kötelességet jelentsen a számunkra. Ha örülünk annak, amit teremtünk, az megmutatkozik munkánk eredményeiben is.